fak_borit

Délutáni fakultációk az öröm jegyében

A 2018. május 12-én megrendezésre kerülő Nagymarosi Ifjúsági Találkozó programjai a keresztény öröm köré szerveződnek majd. A délelőtti közös programok – az imádságos napindító, a főelőadás és a zenés szentségimádás – után 12 órától különféle választható programokon vehettek részt. Ezek között megtaláljátok az olyan “klasszikus” nagymarosi fakultációkat, mint Kerényi Lajos atya előadását vagy a kérdezz feleleket, de ez alkalommal is meghívtunk számos lelkiségi mozgalmat, közösséget, hogy az öröm jegyében osszák meg velünk saját karizmájuk gazdagságát.

Egy szó mint száz: íme a májusi fakultációk sora! 🙂

  • Farkas László atyával a plébániakertben maradva beszélgettek és imádkozhattok tovább.
  • Kerényi Lajos atya a nagytemplomban vár minden résztvevőt előadásán.
Lajos atya
Lajos atya, az örökifjú 🙂
  • Kérdésed akadt? Vidd fel a nagymarosi kálváriadombra – a hegymászás után Palánki Ferenc püspök atya, valamint Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor és Lejtényi Emánuel atyák várnak a kérdezz-felelek fakultáción.

KF_Feri atya

  • „Életünk középpontjában Isten örömre szóló meghívása áll” – írja Ferenc pápa a hivatások világnapján. Mi segíthet, hogy rátaláljak a hivatásomra? Engem is hív az Úr? Az Iránytű Hivatátisztázó Műhely programja ezekben a kérdésekben szeretne támpontokat adni a Szent Márton Közösségi Házban. Figyelem! Csak 18 és 35 év közöttieknek!
Iranytu
Az Iránytű Műhelyre a 18-35 év közöttieket várjuk
  • A Szentírás: Örömhír! Imádkozzunk vele! Egy ősi imamód, a lectio divina tanulására és kipróbálására nyílik lehetőség Szentes Judit szociális testvér imatanító műhelyén a felső iskolában.
  • Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! A keleti lelkiségről, a Jézus-imáról, a görögkatolikus hagyományról tart előadást és beszélgetést Orosz Atanáz püspök atya a felső iskolában.
  • Az öröm a Bibliában: Radnóti Mária szociális testvér kreatív biblikus foglalkozással vár a felső iskolában.
  • „Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” (Zsolt 16,11) Schnider Anikó Angelika domonkos nővér az öröm zsoltárairól tart biblikus műhelyt a felső iskolában.
Angelika
Angelika nővér más szerepben 🙂
  • MiNEK? KiNEK? MindenkiNEK! Fábry Kornél atya és minden, amit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról tudni érdemes! Ha érdekel 2020 legnagyobb, világméretű katolikus rendezvénye, ha te is szívesen részese lennél ennek az egyhetes ünnepségsorozatnak, ha ki nem hagynál egy Guiness-rekordot, vagy csak tudni szeretnéd, hogy mennyiben érint a NEK téged, akkor szeretettel várunk egy színes előadással a felső iskolában!
  • „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,17) – Chiara Lubich alapította a Fokoláre Mozgalmat, az egység lelkiségét. Az egység karizmáján keresztül új értelmet nyer az imádkozás: a mindennapi imáinkban Istenhez való fordulás és a felebarát konkrét tettekben megnyilvánuló szeretete összefonódik, összekötve az Eget és a Földet. A műhelyfoglalkozáson a résztvevők megismerhetik a Fokoláre Mozgalmat, és betekintést nyerhetünk a mozgalom tagjainak életébe, különös tekintettel az imádkozási gyakorlatukra. A program helyszíne a felső iskola.
  • „Dicsőítsétek nevét körtánccal, játsszatok előtte dobon és hárfán!” (Zsolt 149,3) Csókási Anna Sacre Coeur-nővér táncmeditációs műhellyel vár mindenkit a művelődési házban, aki szívesen kipróbálná ezt a különleges imamódot.
tancolnak
Táncolj az Úrnak…
  • Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai szeretettel várják a Szent Márton Közösségi Ház udvarán mindazokat, akik az imádság terében szeretnének beszélgetni, találkozni önmagukkal.
  • Lehet, hogy csak csendre és az Úr jelenlétére vágysz – egész délután, a szentmise kezdetéig tart majd a csendes szentségimádás az altemplomban.
  • A főelőadás végétől a szentmise kezdetéig folyamatosan lesz lehetőséged a templomkertben, hogy letedd a terheidet és elvégezd szentgyónásodat vagy egyszerűen csak beszélgess a jelenlevő atyákkal.
infografika_muhelyek
A teljes mérethez kattints a képre!
A program- és helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk.

Vissza