DSC05775

Böjte Csaba testvér üzenete a nagymarosi találkozóra

Kedves Nagymarosi Fiatalok!

Szeretettel köszöntlek ezen a szép napon, a találkozás napján Erdélyből, Déva városából, hol 109 gyermekkel én is kényszerkaranténban vagyok a koronavírus miatt! Isten áldását kérem rátok bárhol is vagytok! A mi Urunknak a tér és az idő nem gond, az ő Szent Szívében együtt vagyunk, egyek vagyunk!! Az Egység utáni vágy lobog az én szívemben is, különösen most, hogy szülőföldünknek a 100 évvel ezelőtti szétdarabolásának az évfordulója közeleg! Gyerekeinknek, nektek és Kárpátmedencében élő minden jóhiszemű magyar, román, szlovák, ukrán, szerb, horvát, szlovén, osztrák, szász, sváb, zsidó, cigány, örmény embernek írom ezt a levelet szeretettel, bizalommal! Igen, írok, mert társakat keresek, szövetségeseket, kik képesek, készek megújítani az ezer évvel ezelőtti vérszerződést, hogy egységben, Teremtőnk szeretetében, közös otthonunkat Isten Országává, Tündérkerté tegyük! Imádkozzunk, hogy köztünk feszülő határ ne itt, vagy ott legyenek, hanem, hogy eltűnjenek örökre!

Fogadjátok bizalommal a levelemet, Csaba t.

DSC06105


Konok makacssággal őseim álmát álmodom!!

A Kárpát-medencében több mint ezer évvel ezelőtt megszületett egy csodálatos álom, melyet az itt élő emberek magukénak éreztek! Őseink mertek vérszerződést kötni az itt élő törzsekkel, nemzetekkel, népekkel! ” Fogjunk össze – mondták – és együtt, közösen tegyük tündérkertté ezt a földet! Legyen e táj otthon, szülőföld, a boldog béke szigete nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak! Fogjuk meg egymás kezét, bízzunk egymásban, meg tudjuk csinálni, mert ez a Teremtő Istenünk akarata!” Ez a csodálatos álom, melyet mertek megfogalmazni és kimondani, mint abroncs a hordó dongáit, összefogta e térségben élő embereket, s a számtalan különbözőség ellenére egy nagy családdá formált bennünket Szent István koronája alatt!

Sajnos ez az álom omlott össze, foszlott szét száz évvel ezelőtt! Akkor nagyon sokan úgy érezték, hogy külön – külön jobb lesz! Idegen érdekek szolgái úszítottak, és mi vakon, balgán elkezdtünk civakodni, ujjal mutogatni, egymásnak hátat fordítani és akarva, nem akarva, így a testvér a testvéren mély sebeket ejtett!

IMG_3692

A válás, a darabokra hullás összetört, meggyengített, de boldogabbá nem tett bennünket! E keserűséget érezve, gyermekeink szomorú szívvel, vállukon a vándortarisznyával útra kelnek, sokan még hátra sem néznek, mennek szolgálni más, békésebb országokba! Idegen erők vásárolják meg földjeinket, erdőinket, düledező, őseinktől ránk maradt épületeinket, s mi egymást szapulva menthetetlenül kiégünk, eladósodunk! Erdély földjén annyi gond van, ha egy újabb vérszerződéssel összefognánk és váll a váll mellett közösen dolgoznánk, akkor is bajos lenne e sodródó térséget újból felvirágoztatni, a kritikus fiataljaink számára szülőföldünket vonzó hazává tenni!

Gyermekeink itt az otthonainkban szüleik szétválását nem ünneplik, nem harangoznak, verset sem mondanak, csak mindenek ellenére konokon kérik az Istent, hogy merjenek már a buta felnőttek egy asztalhoz ülni, egymás szemébe nézve a közös gondjaikat megbeszélni, és jókedvűen nagyokat nevetni!

DSC05680

Ezt teszem én is, – nem mérlegelem, hogy van rá esély vagy nincs – egyszerűen térdreborulok és imádkozok azért, hogy végre megértsük, hogy nem mi vagyunk egymásnak ellenségei! Imádkozom a kiengesztelődésért, az őszinte párbeszédből fakadó áldott békéért, az összefogásért! Imádkozok, mert nem azért neveljük fel a gyermekeinket, hogy idegen országok napszámosaiként tengessék életüket, s üresen hátrahagyott otthonaink ajtaját csapkodja a szél, hanem azért, hogy együtt e szép földön boldogok legyünk!

Eltelt egy keserves évszázad és én társakat keresek, Istennek hála, ez a csodálatos álom nagyon sokunkban még mindig bennünk él, izzik a parázs a hamu alatt! Gyertek, fogjunk össze, ne ünnepeljünk és gyászolva ne is harangozzunk, hanem csendesen, bizakodva imádkozzunk! Szeretettel kérjük Istenünket, adja meg, hogy együtt láthassuk drága szülőföldünket virágba borulni, gyarapodni, a felcseperedő fiatalokat maguk számára mosolyogva otthont építeni, kacagó, életerős gyermekeket vállalva szép családjaikban! Imádkozzunk és beszélgessünk el egymással egy jó pohár bor mellett bölcsen, előrenézve, hisz mindannyian ugyanazt szeretnénk, ugyanazokra az egyszerű dolgokra vágyunk: szeretnénk a szemünk előtt felnövekvő unokákkal játszani, nagyokat kirándulni, őseink imádságos dalait bizalommal, teli torokkal jó testvérekként énekelni!

A reménytelenséget hirdető világban egy közös, jobb jövőben reménykedve, Csaba t.

DSC05759

Vissza