A 2020. május 23-án tartott első online Nagymarosi Ifjúsági Találkozó szentmiséjét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatta be a budapesti Szent István-bazilikában. Szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

A mai szentmisében Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. A feltámadás teljesíti be Jézus földi életének történetét. Ennek fényében értjük meg tetteit és szavait. Ezért van az, hogy az evangéliumok is a feltámadás világosságában tudják elbeszélni mindazt, amire a tanítványok Jézus életéből emlékeztek. Tehát nem a szenvedés, nem a sötétség, nem az elkeseredés uralja ezeket a történeteket, hanem minden nehézség ellenére is, a győzelmes Krisztus öröme. Teljes megnyilatkozásában, teljes gazdagságában Krisztus a feltámadás fényében jelenik meg, mégpedig a Máté evangélium felolvasott szakasza szerint nem is akárhol, hanem Galileában, ahová feltámadása után hívja a tanítványait. Emlékszünk, hogy az angyal, amikor az asszonyok üresen találták a sírt, azt mondja, hogy: „Előttetek megy Galileába, ott majd találkozni fogtok vele” (Mt 28,7). És ezt a találkozást írja le a mai jelenet. Nem akárhol találkoznak azonban Galileában sem, hanem egy hegyen.

Ha figyeltük az evangélistának ezt a finom elszólását, nem arra vonatkozik ez, hogy pontosan milyen földrajzi körülmények között történik a mennybemenetel csodája, hanem teológiai üzenetet hordoz. Mert hegyen szólt az Isten a népéhez, a Sínai hegyen kapta a választott nép a tízparancsolatot (vö. Kiv 19,11-24,18), ott pecsételődött meg a régi szövetség. És hegyen szólt Jézus a tanítványokhoz és a hallgatósághoz, amikor új erkölcsi törvényét, a nyolc boldogságot és a teljes hegyi beszédet (vö. Mt 5,1-7,27) tudtul adta nekik.

Most újra egy hegyen találkozunk vele, ahol már a szenvedés és a feltámadás fényében ragyog, és összefoglalja egész földi életének a tanulságát, vagyis mindazt, amit Isten Jézus Krisztus személyében az emberiségnek mondani akar.

És mit látunk Jézus arcán ekkor? Látunk rajta egy dicsőséget. Olyan dicsőséget, amitől a tanítványok földre borulnak. Megint egy elszólás az evangéliumban. De hát kinek is szól az ilyenfajta leborulás az akkori, régi időkben? Szól mindenekelőtt magának az Istennek. Az Ószövetségből is ismerjük Mózest, aki a csipkebokor égő csodája láttán megoldja saruját és leborul (vö. Kiv 3,2-5). De máskor is, amikor a Szenttel, az Istennel, a Kimondhatatlannal találkozik az ember.

A Jézus előtti leborulás a tanítványok részéről hitvallás. Mert már nem csupán a Mestert követik, mint tanítványok, hanem az Úrnak hódolnak. Annak az Úrnak, akiben ég és föld királyát ismerik fel. Igen, mert Jézusban az Emberfia jövendölései is teljesednek, akiről Dániel próféta könyvében (vö. Dán 7,10kk) azt olvassuk, hogy minden nép ura, királya és parancsolója lesz, hatalommal és dicsőséggel ruházza fel őt az Isten. Ebben a dicsőségben látják most ők a Feltámadottat. Jézus pedig summáját adja egész életének és megváltói művének. Hiszen küldetést ad. Nemcsak hatalommal és dicsőséggel jelenik meg a sokat szenvedett, a szelíd Tanító, hanem a saját isteni küldetését és a velejáró tekintélyt továbbadja az apostolainak. Most már nem csupán tanítványok ők, hanem apostolok. Küldöttek, akiknek folytatniuk kell Jézus küldetését.

Jézus Krisztus hármas küldetést ad. Azt mondja: „Tanítsatok minden népet!” Nem egy népnek, az egész világ összes népeinek szól hát a küldetés. „Megkeresztelvén őket.” A keresztelés nem csupán egy lelkipásztori eszköz, hanem az Egyház tevékenységének egyik célja. Célja, mert az Egyház Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére rendeltetett. Márpedig a keresztségben utunk van az üdvösségre. Tehát a megszentelői feladat gyakorlása nemcsak a keresztségben, de az Eucharisztiában és a többi szentségekben is az apostolokra hárul.

A második nagy küldetés „Tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek”. Tehát tanítani is kell az apostoloknak, minden népet, azokat is, akiknek még a fogalmakat is meg kell magyarázni, hogy azután kimondhassuk a hit igazságait. Ilyen helyzetben élünk ma is, nagyon sokan nem hogy elfordulnának a hittől vagy elleneznék annak tartalmát, hanem azokat a fogalmakat, amelyekben a hitünk beszél, azokat sem értik vagy nem tudják hova tenni. Tehát a tanításnak, vagyis a konkrét, objektív tartalmak átadásának is nagyon nagy szerepe van a küldetésünkben. És amikor az Egyház hitoktatást, katekézist és bibliaórát tart – vagy akár az igehirdetés során –, akkor nemcsak egy jó érzést kell kialakítania. Hanem nagyon fontos, hogy tényszerűen megtanítsa hitünk legfontosabb igazságait. Tehát arra törekszik az Egyház, hogy tételesen és pontosan is megtanuljuk a hitünk lényegét, és ennek a tanításnak az alapján felismerjük a köteleségeinket is Isten és embertársaink iránt. Nem pusztán azért, mert egy mindenható Úr parancsolja nekünk – bár ez is elég ok lenne rá –, hanem azért, mert olyan Isten kívánja ezt tőlünk, aki végtelen szeretettel van irántunk, aki nálunk magunknál is jobban tudja, hogy mitől lesz boldog az ember.

Ezért aztán nem elegendő tanítást adni Isten akaratáról, hanem pásztori szeretettel kormányozni, irányítani is kell Isten népét. Ebben a feladatban is különleges küldetése van az apostoloknak és utódaiknak.

Ennek a hármas missziós parancsnak a továbbadása után Jézus eltávozik a tanítványok köréből, vagy ahogy az Apostolok Cselekedetiben olvassuk, az Atya jobbján foglal helyet (vö. ApCsel 2,34). Ugyanakkor azonban egy ígéretet ad, azt mondja: „Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig”.

Nekünk nem egyedül kell keresni a tanítás útját, nem egyedül kell fáradozni azon, hogy megtegyük, amit parancsolt nekünk, hiszen itt van közöttünk és segít minket, hogy minden egyes új helyzetben megtaláljuk az akaratát, és erőnk is legyen megtenni azt.

Ilyen nehéz helyzetek vannak ma is az életünkben, a szétszórtság, a túlhajszoltság, a bennünket körülvevő kép- és hangözön, mind elterelik a figyelmünket Róla. Pedig nekünk személyesen is találkozni kell vele az imádságban, a szentáldozásban, a szentmise közös ünneplésében és az emberi szeretetközösségben is.

Az utóbbi hetekben több volt körülöttünk a csend. Megérezhettük azt is, hogy milyen nagy szükségünk van Isten közelségére, de arra is, hogy egymással kapcsolatban maradjunk. Ha most fokozatosan újra kezdődik az élet, ne ott folytassuk, ahol abbahagytuk! Figyeljünk arra, ami lényeges, legyen egymáshoz mindig egy jó szavunk és vegyük észre, hogy mikor segíthetünk. A szentségekben pedig kapcsolódjunk egyre szorosabban Krisztushoz és kérjük tőle, hogy minden helyzetben megkapjuk a Szentlélek ajándékát. Ámen