Esőhelyszínek

Eső esetén a találkozó programjainak helyszínei a következőképpen alakulnak:

  • A közös programokat – a napindítót, a főelőadást, az énekpróbát, a szentmisét és a közös éneklést – a templomban tartjuk. Mivel ide nem férünk be mindannyian, a Szent Márton Közösségi Ház nagytermében kivetítőn követhetitek majd a templomban zajló eseményeket.
  • A fakultációk új helyszínei (térképhez kattints ide!):
    • Kerényi Lajos atya előadása – Templom
    • Beszélgetés a főelőadókkal – Művelődési Ház
    • Kérdezz-felelek – Hadi-ház (Dózsa György út 13.)
    • Iránytű Hivatástisztázó Műhely – Altemplom
    • Sillye Jenő zenés tanúságtétele – Szent Márton Közösségi Ház nagyterme
    • Fábry Kornél atya a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról – Református templom
    • A házaspár és a pap: barátság vagy távolságtartás? – Szent Márton Közösségi Ház Szent István-terme
    • Istennek lefoglalva. Berhidai Piusz ferences atya a szerzetesi lelkiségről – Művelődési Ház kisterme
    • Az Úr szőlőjében – Hatházi Róbert és Ivanics Zoltán atya a papi lelkiségről – Plébániakert (a z emelvényen, a tető alatt)
    • Lehetőség személyes beszélgetésre az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársaival – Dózsa György út 5.
    • Csendes szentségimádás – elmarad!
IMG_7990

Délutáni programok az őszi találkozón az elköteleződés jegyében

A főelőadást követően 12 és 14 óra között különféle választható programokon vehettek részt. Ezek között megtaláljátok a „klasszikus” fakultációkat, de számos kisebb létszámú lelkiségi műhely is vár rátok. Megtalálod a helyed, ha zenére vagy csendre, ha beszélgetésre vagy meghallgatásra vágysz. 

A nap részletes programját és a találkozó énekeit megtaláljátok a találkozó infófüzetében, amelyet innen tölthettek le. A helyszínen nyomtatva is kézbeadjuk majd a füzetet, azoknak, akik kérik, de teremtésbarát megoldás, ha magatokkal hozzátok a telefonotokon. 😉


Tovább

steven-lelham-atSaEOeE8Nk-unsplash

Úgy fussatok, hogy elnyerjétek a díjat! Nagymarosi találkozó október 5-én

“Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Kor 9,24b) Szent Pál apostol szavai indítanak útra bennünket a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozó felé, amelyet október 5-én, 9 órától tartunk a nagymarosi templomkertben. Az előző találkozókon a beavató szentségekkel, majd a gyógyulás szentségeivel foglalkoztunk, ez alkalommal pedig figyelmünk az elköteleződés szentségei – a házasság és a papság szentsége – felé fordul majd.


Tovább

IMG_1112_2

A gyógyulás és a kiengesztelődés jegyében: fakultációk a tavaszi találkozón

A főelőadást követően 12 és 14 óra között különféle választható programokon vehettek részt. Ezek között megtaláljátok a „klasszikus” fakultációkat, de számos kisebb létszámú lelkiségi műhely is vár rátok. Megtalálod a helyed, ha zenére vagy csendre, ha beszélgetésre vagy meghallgatásra vágysz. A részletes programmal megismerkedhetsz a találkozó infófüzetében is, amelyet innen tudsz letölteni PDF-ben. Hozd magaddal a találkozóra a telefonodon!


Tovább

church-820339_1920

“Felkelek és Atyámhoz megyek…” Nagymaros 2019 tavaszán

2019. május 18-án újra a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó résztvevői népesítik be a Duna-parti kisvárost! 🙂 Várunk, hogy együtt töltsünk egy szép tavaszi napot – együtt egymással és az Úrral!

Isten Egyházán keresztül szeretne jelen lenni életünkben a hétköznapok és az ünnepek, az öröm és a bánat idején. Ennek kitüntetett pontjai a szentségek – egyszeriek és rendszeresek egyaránt. Ősszel a keresztségről és a bérmálásról gondolkodtunk, a májusi Nagymarosi Ifjúsági Találkozón pedig figyelmünk a gyógyulás kegyelmi lehetőségei, a bűnbánat és a betegek szentsége felé fordul. Ennek kapcsán a megtérés, a bűnbánat, életünk gyászai és veszteségei, ezek feldolgozása lesz találkozónk témája.


Tovább

IMG_6166

Délutáni műhelyek az őszi találkozón

Az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozón idén is számos délutáni fakultatív program, műhely vár majd benneteket különféle helyszíneken 12 és 14 óra között. Ezek között megtaláljátok az olyan “klasszikus” nagymarosi fakultációkat, mint Kerényi Lajos atya előadását vagy a kérdezz feleleket, de ez alkalommal is meghívtunk számos lelkiségi mozgalmat, közösséget, hogy osszák meg velünk saját karizmájuk gazdagságát. Egy közös pont azonban mindegyik programban lesz: hogyan legyek keresztény? Hogyan maradhatok keresztény? Mi az igazi identitásom Krisztusban?

  • Főelőadóinkkal, Kató Csabával és Kató-Bellavics Ágotával a plébániakertben maradva beszélgettek tovább.
  • Az örökifjú Kerényi Lajos atya a nagytemplomban vár benneteket előadásán.
  • Kérdésed akadt? Vidd fel a nagymarosi kálváriadombra – a hegymászás után Brückner Ákos Előd és Somogyi Sándor atya vár a kérdezz-felelek fakultáción.
  • Hazám útjain megyek… – Keresztényként a diktatúra árnyékában. Hogyan kezdődtek „a Nagymarosok”? Sillye Jenő zenés tanúságtétellel vár minden érdeklődőt a művelődési házban.

DSC06204

  • Meghívtál, hogy vízre lépjek… Keresztény vagy? Ez azt jelenti, meghívott vagy. Neked is van hivatásod! Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely abban szeretne támpontokat adni, hogy az Úr mellett dönts, hogy beszállj Jézus mellé a bárkába. Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely a Szent Márton Közösségi Házban tartja programját. Figyelem! Csak 18 és 35 év közöttieknek!
  • Belekeresztelkedtünk a Kapcsolatba – éljünk is Benne! Egy ősi imamód, a lectio divina tanulására és kipróbálására nyílik lehetőség Szentes Judit szociális testvér imatanító műhelyén a felső iskolában.

IMG_5896

  • Utak Krisztushoz görögkatolikus szemmel: a beavató szentségek a keleti hagyományban címmel tart előadást és beszélgetést Orosz István atya a felső iskolában.
  • „Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem.” Taizéi imát és zenei műhelyt tart Kertész Annamária és Bálint Zsolt a református templomban. Figyelem! Nemcsak zenészeknek! 🙂

IMG_5800

  • Evangelizálni ma? Bécser Róbert ferences atya műhelyén azt kutatjuk, hogyan hirdessük Isten országát a plébánián és a plébánián kívül, akár közösségben, akár személyes kapcsolatainkban.
  • Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai várják a Szent Márton Közösségi Ház udvarán mindazokat, akik az imádság terében szeretnének beszélgetni, találkozni önmagukkal.

IMG_5889

  • Azoknak, akik csak csendre és az Úr jelenlétére vágynak, egész délután tart majd a csendes szentségimádás az altemplomban.
  • A főelőadás végétől a szentmise kezdetéig folyamatosan lesz szentgyónásra, lelki beszélgetésre a jelenlevő atyákkal.

 

christian-joudrey-90289-unsplash

Válj azzá, aki már vagy a keresztségben! Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2018 őszén

Jelek, amelyek valós változást hoznak életünkben. Események, amelyekben biztosan találkozhatunk az Úrral. Isten Egyházán keresztül szeretne jelen lenni életünkben a hétköznapokon és az ünnepek idején is. Ennek kitüntetett pontjai a szentségek, egyszeriek és rendszeresek egyaránt. A következő találkozókon ezekről az életadó forrásokról, találkozási pontokról szeretnénk gondolkodni, idén ősszel különösen is összpontosítva a keresztség és a bérmálás szentségére.


Tovább