Újuljatok meg! Nagymarosi Találkozó idén ősszel is

A keresztény megújulás kérdéskörét járja körül az idei Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, amelyre szeretettel várunk mindenkit október 7-én. Amikor az Efezusi levélben ezt olvassuk: „Újuljatok meg lelketekben és gondolkodástokban!” (Ef 4,23a), elgondolkodhatunk: hogyan tegyem ezt? Mi segít megújulni? Mi segít rátalálni a forrásaimra? Egyáltalán: mit jelent ez a hétköznapi életünkben? A meghívás kapcsán ráismerhetünk saját lelkesedésünkre, erőnkre, ugyanakkor Istenre szorultságunkra is.

Arra hívunk, hogy tarts velünk október 7-én, és előadóink, műhelyvezetőink segítségével figyeljünk együtt a bensőnkben szüntelenül szóló meghívásra: Újuljatok meg!

Főelőadónk Gájer László atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára lesz, akit azonban sokan ismerhettek a Sant’Egidio Közösségből és a karizmatikus megújulás programjairól is. A szentmise főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök atya lesz, aki püspökként először jár Nagymaroson.

Ahogy minden alkalommal, a napot számos választható műhelyfoglalkozás gazdagítja majd szerte Nagymaroson: igyekszünk ezeket úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja azt, amire leginkább szüksége van. A fakultációk listáját itt olvashatjátok.

A találkozó részletes programját és az énekszövegeket is tartalmazó infófüzetet is letölthetitek már honlapunkról – hozzátok magatokkal a telefonotokon, de nyomtatva is hozzájuthattok majd a találkozó helyszínén.

Program

9.00: napindító
10.00: főelőadás: Gájer László atya; majd szentségimádás
12.00: fakultációk
13.30: ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
14.45: tanúságtétel és zenés felkészülés a szentmisére
16.00: szentmise – főcelebráns: Felföldi László pécsi megyéspüspök
a szentmise után: tánc, örömteli, kötetlen együttlét

Nagymarosi plakát

A3_plakat_nagymaros_osz

Nagymarosi levél

Letöltés PDF-ben…
nagym_level_23_osz

Gyerekmaros

gyereklevel_23_osz_1

Egy szívvel, lélekkel – Nagymaros 2023 tavaszán

Az egységet, a közösségvállalást, a kapcsolódást vitán felül állóan fontos értékeknek tartjuk. Mégis: mintha mostanában a közös szimbólumok, kirakott zászlók, megfogalmazott nyilatkozatok, aláírt petíciók, megváltoztatott profilképek pont az elhatárolódásunkról, az egyet nem értésünkről, a különböző véleményünkről szólnának.

Amikor Jézus megjelent az emberek között, ugyanezt a hatást keltette! Szétválasztott. Embereket, családokat, közösségeket, csoportokat. Ugyanezt a hatást kelti ma is. Ahol jelen van, ott szétválasztódnak dolgok. Ám az elválasztottság gyakran nem az ő akarata, hanem a mi emberi logikánk következménye. Jézus Krisztusnak van egy nagyon mély meghívása számunkra. Az egységre, a közösségre, a kapcsolódásra hív. Talán nem (csak) azokkal, akikkel a mi logikánk szerint egységben lennénk. Talán nem (csak) azokkal, akikkel a legszívesebben kapcsolódnánk.

Jézus többre hív annál, mint ami nekünk kényelmes… Ettől válik ez egy igazi kihívássá. Figyelmünket odairányítja a teremtett világra, a társadalom kitaszítottjaira, a betegekre, a bűnösökre, az eltérő vallási hagyományhoz tartozókra. És még kikre? Ha Krisztussal egységben vagyok, akkor kikkel kell egységben lennem…? Erre a kérdésre keressük a választ közösségben, május 20-án, Nagymaroson.

A találkozó infófüzetét a részletes programmal és a nap énekeivel letöltheted, ha IDE kattintasz!

MOBILBARÁT verzió
NYOMTATHATÓ verzió

A program

  • 9.00 Napindító
  • 10.00 Főelőadás — Járay Márton református lelkész és mentálhigiénés szakember; majd szentségimádás
  • 12.00 Fakultációk
  • 13.30 Ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
  • 14.45 Tanúságtétel és zenés felkészülés a szentmisére
  • 16.00 Szentmise — Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök
    A szentmise után: tánc, örömteli, kötetlen együttlét

Most is, mint minden találkozón segítőket vár a Gyerekmaros is – ha szívesen vagy gyerekek között, ha segítenél a csoportvezetésben, látogass el a Gyerekmaros honlapjára és jelentkezz!

A találkozó plakátja

Töltsd le innen: PDF, JPG

2023_tavasz_nagymaros_plakat

Nagymarosi Levél

Töltsd le innen: PDF, JPG1, JPG2

2023_tavasz_nagymarosi_level_2

 

 

 

Úgy fussatok, hogy elnyerjétek a díjat! Nagymarosi találkozó október 5-én

„Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Kor 9,24b) Szent Pál apostol szavai indítanak útra bennünket a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozó felé, amelyet október 5-én, 9 órától tartunk a nagymarosi templomkertben. Az előző találkozókon a beavató szentségekkel, majd a gyógyulás szentségeivel foglalkoztunk, ez alkalommal pedig figyelmünk az elköteleződés szentségei – a házasság és a papság szentsége – felé fordul majd.

Tovább

Válj azzá, aki már vagy a keresztségben! Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2018 őszén

Jelek, amelyek valós változást hoznak életünkben. Események, amelyekben biztosan találkozhatunk az Úrral. Isten Egyházán keresztül szeretne jelen lenni életünkben a hétköznapokon és az ünnepek idején is. Ennek kitüntetett pontjai a szentségek, egyszeriek és rendszeresek egyaránt. A következő találkozókon ezekről az életadó forrásokról, találkozási pontokról szeretnénk gondolkodni, idén ősszel különösen is összpontosítva a keresztség és a bérmálás szentségére.

Tovább

Örüljetek az Úrban szüntelenül! Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2018 tavaszán

Örüljetek az Úrban szüntelenül! A 2018. május 12-én megrendezésre kerülő találkozó témája nem más, mint az öröm! Főelőadónk Farkas László atya lesz, aki éveken át volt a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze, s akit sok ifjúsági rendezvényről, táborról ismerhettek már. A megszokott programokon túl ez alkalommal is számos műhelymunka, fórum, találkozási lehetőség várja az érdeklődőket Nagymaroson.

Tovább

Az egyedüllétből az együttlétbe: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó október 7-én

2017. október 7-én rendezik meg a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelynek programjai ez alkalommal az imádság köré szövődnek majd. Az őszi találkozó főelőadását Nagy Bálint jezsuita atya, a magyar jezsuita rendtartomány hivatásgondozója tartja. Meghívólevelében kifejti: az imádság nem magányos gyakorlat, hanem egy olyan belső otthon, amelyben személyes tér nyílik a teremtő Istennel való találkozásra. 

Tovább

Áldott légy! Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2016 őszén

2016. október 1-jén kerül sor az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra. A magyar egyház legnagyobb múltra visszatekintő ifjúsági lelkinapjának témája ez alkalommal Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, közös otthonunk gondozásáról írt enciklikájából kiindulva a teremtett világ védelme lesz. A találkozó főelőadását Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára tartja.

Tovább

2016. tavaszi találkozó — május 21.

Vannak kettős jelentésű vallásos szavaink, melyek egészen mást jelentenek a hitünk szerint, s mást egy köznyelvi olvasatban. Itt az idő, hogy felfedezzük az irgalmasság valódi jelentését.  Azt a jelentést, amelyet Jézus tanít meg nekünk a tékozló fiúról szóló példabeszédben! Szeretettel várunk a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra!

A program

9.00
közös reggeli ima – Sillye Jenő és barátai vezetésével
10.00
főelőadás – Béri László Renátó kármelita szerzetes, majd szentségimádás Renátó atya vezetésével, Sillye Jenő zenekarának közreműködésével
12.00
fakultációk
13.30
ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
15.30
énekpróba a szentmisére
16.00
szentmise – főcelebráns: Snell György püspök atya
18.00
közös éneklés a Majorchestra gitáros kórussal, utána táncház

 

A találkozóra készülve sorra vehetitek, megbeszélhetitek közösségeitekben ezeket a kérdéseket:

  1. Mi jut elsőre eszedbe az „irgalom” szó hallatán? Milyen önkéntelen érzés fog el ilyenkor?
  2. Milyen módon (mikor, hogyan) tapasztaltad már meg az életedben Isten irántad való ingyenes szeretetét?
  3. Mit jelent számodra irgalmasnak lenni másokhoz?

 

A találkozó plakátja

2016_tavaszplakat2
A plakát letöltése PDF formátumban.

A tavaszi nagymarosi levél

2016_tavaszlevel
A levél letöltése PDF formátumban (19 MB!).

Fényképek a találkozóról

people

social-media